Vándor! Ki célatalanul jártad az éjszakát,
most beléd szőjük vérünk fonalát.
Mely segít neked a helyes útra térni,
mellyel lehetőséged van még egyszer élni.
Kólóniánk már ősidők óta fennáll,
ezzel szemben odaát, Krisztuséknál
báb vagy csupán, a hit bábja,
itt viszont senki, csak a magad szolgája.
Ha csatkakozol hozánk, függetlenné válsz,
s függetlenül attól, most melyik oldalon állsz,
mi mindig nyújtunk neked biztos menedéket,
hol sirathatod az elfecsérelt éveket.
Újjászületsz majd, mint új lény,
s árnyékfödte sötétség mezején
kutatod azt, mi nélkül létünk mit sem ér,
ez népünk nektára, a halhatatlan vér.
A vér az, mai összeköt minket,
nézd csak meg az őseinket,
kiknek ősi tudása hatalom.
Mondd ki a végszót: Akarom!
Vérünk forrása el soha nem apad,
hisz' halhatatlan a gonosz, akiből fakad,
és messzire ér a karja,
Légy hát te is vérvonalunk sarja!
Messzire és a karja, ha kinyújtja
és sarjaiban a tüzet meggyújtja.
Lángra lobbantja a szikrát,
mely fenntartott minket századokon át.
Holt őseink örökébe lépünk,
hogy fennmaradhasson dicső népünk.
Most neked kell a fáklyát a kezedbe venned,
hisz' a vérvonal immár tovább él benned.
Nagy családunk lészármazottja,
most rajtad áll, mi lesz klánunk sorsa:
Megdicsőül-e az, ki évszázadokon át
szőtte a sötétség hálóját;
Vagy kialszik szikrája vérünknek,
s ezáltal mi is elbukunk.
|